10,00 RON
Szerző: Nemere István
6 készleten
Veszélyes dolgokra készülnek a nagyhatalmak a fejünk fölött, ahol műholdakat lőnek le, vagy éppenséggel egymás űrkompjait is célba vették már. Hogyan dolgoznak a sámánok, miféle párakepésségeket uralnak? Vannak-e piramisok a tenger mélyén a Bermuda-háromszögben, és kik építették az egyiptomi piramisokat? Az biztos, hogy az akkori kőkorszaki eszközökkel ez nem volt lehetséges. Hát milyen „istenek” vetettek be ott olyan műszaki eszközöket, amelyekhez foghatókkal mi még ma sem rendelkezünk? A könyvből megtudjuk, hogyan dobáltak atombombákat a szovjetek és az amerikaiak a saját hadseregeikre kísérleti céllal. Kiderül, hogy az egészségügyi világszervezet kiállt a népi gyógyászat és a nem hagyományos gyógymódok, köztük a páragyógyászat mellett is – de sok ország hatóságai erről nem vettek tudomást. Egy híres ufóeset és az azt követő ferdítések, cenzúrázások, elhallgatások és hazugságok tanulságos történetén kívül megtudhatjuk, lehet-e húsevés nélkül élni? De azt is, hogy a közeli jövőben egy gyermeknek lehet két, három vagy éppen egyetlen szülője, és hogy a még meg sem született gyermekek külsejét nemsokára a szülők tetszés szerint tervezik meg. Ők lesznek a „dizájn-gyerekek”…

Magyar irodalom, Saját kiadások - Bookman Kiadó, Szórakoztató irodalom, ÚJ KÖNYVEK

Ifjúsági irodalom, Magyar irodalom, ÚJ KÖNYVEK, Vers

Szórakoztató irodalom, ÚJ KÖNYVEK

Kaland regény, Magyar irodalom, Romantikus, Szórakoztató irodalom, ÚJ KÖNYVEK
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

