A Kelták és a kereszténység

Leírás

J. R. R. Tolkien szerint a „kelta” jelző egy „varázstarisznya”, amelybe bármi belekerülhet, és amelyből szinte bármi kijöhet. […] Minden lehetséges a meseszerű kelta hajnalban, amely nem is annyira az istenek hajnala, mint inkább az értelemé.

Az élvezetes és olvasmányos könyvben Ted Olsen a romantikus legendák és a valóság szembesítése által vezeti be az olvasót a kelták különös világába. A keresztény hittel való kapcsolatra fókuszálva meséli el Írország olyan fontos személyiségeinek a történetét és misszionáriusi tevékenységét, mint például Patrick és Columbanus. A könyvben a régmúlt történelme elevenedik meg, a szereplők történetén keresztül pedig örök érvényű kérdések fogalmazódnak meg.

Szemelvények:

Asztali etikett

„Még ha nem is folyt vér, a vacsora egy visszatetszést keltő rendetlenségnek tűnhetett egy görög vagy római vendég számára. Diodórosz részletesen leírja, hogy a kelták milyen rövid szakállat viseltek, bajszuk azonban még szájukat is eltakarta. »Ebből következően – panaszolta – bajszuk belelóg az ételbe, amikor pedig isznak, az ital úgy folyik át rajta, mint egy szűrőn.« Poszeidóniosz azt kifogásolta, hogy bár a kelták tisztán étkeztek, olyanok »mint az oroszlánok, teljes végtagokat tartanak mindkét kezükben, és úgy harapják le róla a hőst«. és folyton hőst ettek: hatalmas mennyiségben, üstben főzték vagy nyárson sütötték, hozzá kevés kenyeret adtak, és gallonszámra itták az alkoholt. »A gallok mértéktelenül hozzászoktak a borhoz – írta Diodórosz. – Hígítás nélkül isszák, és mivel feneketlen vágyuk kielégítésére mérték nélkül fogyasztják, lerészegednek, és kábulatba zuhannak, vagy mániákus düh vesz erőt rajtuk.« Az alsóbb néprétegek búza- és mézsört ittak. A kelta törzsek hírhedtté váltak a szeszfogyasztásukról. Platón egyetlen alkalommal tett említést a keltákról, mégpedig amikor a hat, ivászatot különösen kedvelő nép közé sorolta őket. Az itáliai borkereskedők persze különösen sok hasznot húztak ebből, és időnként még rabszolgát is szolgáltattak az egyes boráldozatok mellé.”

Genezis az Alpokon túl

„Még ma sem tudják pontosan a történészek és a régészek, mikor és hol alakult ki a kelta kultúra. Sokan úgy vélik, hogy a keltákat nem egy külön népcsoportként kell kezelni, hanem a kelta szó egy különböző törzsek által beszélt nyelvcsaládra utal. Való igaz, hogy a keltákat sokkal inkább nyelvük kapcsolta össze, mint bármilyen más kulturális kategória: nem volt közös királyuk, közös országuk, közös hitvallásuk. Az azonban rendkívül lényeges és egyáltalán nem véletlen, hogy a nyelvük által kapcsolódtak egymáshoz. A kelták akkora fontosságot tulajdonítottak nyelvüknek, hogy féltek az írott szótól. Nem mintha nem tudták volna, hogy történeteiket lejegyezhetnék, hiszen a klasszikus világgal fennálló kapcsolatuk világossá tette számukra az írásbeliség fontosságát, inkább arról volt szó, hogy nem akarták leírni. (Akkoriban nem volt szokatlan az írásbeliséget nélkülöző kultúra. A történész Peter Ellis amellett érvel, hogy az ír a harmadik írott európai nyelv.) Sok előrelépés történt a kelta nyelvek történetének kutatásában, abban, hogyan alakult ki az indo-európai nyelvcsaládon belül, amelyből a német, a román, szláv és más nyelvcsaládok is származnak. A nyelvészek azzal is szívesen foglalkoznak, hogyan ágazott el a kelta nyelv egy bizonyos ponton, és alakult ki belőle a briton (walesi és corn) vagy p-kelta, valamint a gael (ír és skót) vagy q-kelta. Például, a fia szó walesi megfelelője, a mab nagyon hasonló az ír machez, de a gyermekek (plentyn ésclann) és más szavak teljesen eltérőek.”