12,00 RON
Szerző: Dobos László
Szerkesztő:
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika:
Kiadó: Madách
Kiadási év: 1984
Sorozat:
ISBN: 807 089 074 6
Kötés: Kemény tábla
Lapszám: 260
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum:
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 készleten
Dobos László – Sodrásban
Dobos László új műve a regény és a szociográfia határmezsgyéjén keletkezett, s e két minőség: regényforma és a feltehetőleg önéletrajzi elemekre épülő szociografikus valóságábrázolás szimbiózisa jellemzi. Az író nem annyira a regényhősök belső fejlődésére, hanem inkább az ötvenes évek társadalmi klímájának s az azóta feloldott ellentmondásainak az ábrázolására helyez nagyobb nyomatékot. Dobos László nem először választja témájául az ellentmondásos ötvenes éveket, s nem is ő az egyetlen csehszlovákiai magyar író, akit ez a téma foglalkoztat. Ő az első azonban, aki elemzését az akkori egyetemi ifjúság és az akkori újságíró-értelmiség közegében (entellektüel környzeten) végzei el.
A Sodrásban alighanem egy készülő regényciklus első darabja. Benne a lineáris vonalvezetésű, időrendben előrehaladó történet (egy fiatal megyar értelmiségi házaspár hányattatásai, beilleszkedési gondjai, lakásproblémái az ötvenes évek első felében) nem ér véget megnyugtató tanulsággal, hanem megszakad egy ponton. Igaz, nem akármilyen ponton. Hanem amikor a regényhősök sok küszködés után úgy érzik, madárlépéssel jutottak előbbre az egzisztenciájuk megalapozásához oly nélkülözhetetlen feltételek megteremtésében.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

