9,50 RON
Szerző: Heinrich Böll
1 készleten
Böllt, a mai nyugatnémet haladó prózairodalom kiemelkedő mesterét jól ismeri és kedveli olvasóközönségünk. Kötetünkben közölt három kisregényéből kettő a szegények, az elesettek sorsát mélyen átérző, s azt lírai erővel megformáló írót mutatja be. Az „És száját nem nyitotta szóra”, már biblikus címével is a némán szenvedőkre utal, a „jóléti társadalom” félrelökött áldozataira, akiknek már a vallás is alig nyújt vigaszt. A regény két boldogtalan hőse éveken át úgyszólván a utcára szorul házaséletével, belefásul, belerokkan a kínzó otthontalanságba, az albérleti odú nyomorába, a kilátástalanságba, pénztelenségbe. A „Korai évek kenyeré”-nek magányos fiatalemberét viszont, akinek nagyobb anyagi gondjai nincsenek, hisz jól kereső műszerész, egy váratlan szerelem döbbenti rá arra, hogy utálja foglalkozását, a pénz utáni hajszát, a megalkuvásokat, melyekre inaséveinek nélkülözése vitte rá. Most már nemcsak kenyérre, de szeretetre, emberi életre is éhezik, s van ereje hozzá, hogy ezt válassza. A harmadik kis remekmű, az „El a csapattól” a ragyogóan szellemes és kesernyés szatíraíró Böll-lel ismerteti meg az olvasót. A háborúról szól, mégsem háborús regény, hanem gúnyos fricska a fasiszta „életeszmény”-nek, a született antikatona mulatságos önéletrajza, a háború embertelenségének nevettető de épp ezért gyilkos leleplezése, leszámolás a múlttal és figyelmeztetés a jelennek.
| Tömeg | 0,400 kg |
|---|---|
| Méretek | 20 × 14 × 2 cm |

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

