4,50 RON
Szerző: Székely János
Szerkesztő:
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika:
Kiadó: Albatros
Kiadási év: 1975
Sorozat:
ISBN:
Kötés: Puha tábla
Lapszám: 127
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum:
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 în stoc
Székely János – legszebb versei
Milyenek hát a legszebb versei annak a költőnek, akinek az is megadatott (ő így mondaná: akire az is rámértetett), hogy megkondítsa – itt és ebben az emberöltőben éppen ő, itt és a nemzedékéből éppen ő – a líra lélekharangját? Hogy a retorika magasiskoláján csakúgy, mint a filozófia szent kételyein meg az etika félénk bizonyosságain kiművelt elme tudós szavával hirdesse – nem, nem amit már sokan megjósoltak, a költészet pusztulását, vagy amit már sokszor kimutattak, a költészet haszontalanságát – hanem mit? Csak azt és csak annyit, hogy a folyamat már meg is indult, egyesek észlelik, mások nem, s kifürkészhető iránya az, hogy a költészet fokozatosan elveszti egykor ráruházott s a több ezer éves hagyománytól szentesített funkcióját, egy bizonyos önkifejezési igény, s egy másik, nem kevésbé meghatározott közösségi szükséglet találkozási felületén; az igény és a szükséglet módosul, és feltehetőleg más csatornákon árad vagy csurran-cseppen a kommunikáció

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
