4,50 RON
Szerző: Lilian Hellman
Fordította: Osztovits Levente
Alcím: Arcképek Könyve
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1988
Sorozat: Femina
ISBN: 963 07 45 11 9
Kötés: Ragasztott papírkötés
Lapszám: 344
Minőség: Jó állapotú antikvár könyv
1 în stoc
„Mikor a vásznakon megöregszik a régi festék, gyakran áttetszővé válik. Ha ez bekövetkezik, némely képeken elővillannak az eredeti vonalak: egy női ruha mögül egy fa tűnik elő, egy gyerek helyébe egy kutya tolakszik, a hatalmas hajó immár nem a nyílt tengeren úszik. Ezt a művészettörténet pentimentó-nak hívja: azt jelenti, hogy a festő idkőközben „javított”, meggondolta magát. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a régi elképzelés, amelynek helyébe később egy másik lépett, módot ad arra, hogy lássunk, majd újra lássunk. Ennyi a tervem a könyvemben szereplő emberekkel, mindössze ennyi. A festék már megöregedett, és én kíváncsi voltam, mit láttam hajdanán a vásznon, s mit látok ma” – írja könyvéről Lillian Hellman. Az 1984-ben elhunyt amerikai drámaírónő ma már klasszikusnak számít hazájában; elődje, ihletője és mestere is Tennessee Williamsnek és Arthur Millernek. Magyarul is napvilágot látott egyik kései darabja, a Régimódi játékok; nálunk is nagy sikerrel vetítették a Pentimento egyik fejezetéből, a Júliá-ból készült filmet, Vanessa Redgrave-val és Jane Fondával a két főszerepben, és jelen kötetének előfutára volt az ugyancsak a Femina sorozatban 1986-ban napvilágot látott önélerajzi mű, az Egy befejezetlen asszony. Lillian Hellman az amerikai Délen született, New Orleansben, német-zsidó apától és mélydéli anyától – s a gének a furcsa öröksége a szüntelen lázadás és szüntelen nosztalgia kettősségét alakította ki személyiségében. Emlékezéseinek első kötete politikai-közéleti fogantatású – a Pentimento szubjektívebb, érzelmesebb, személyesebb, a múltból felmerülő arcok mögötti sorsokat érzékelteti vérbeli regény- és drámaíró tollára méltó életteljességgel. A felejthetetlen portrék sorából is kiemelkedik a Julia – egy rendhagyó asszonyi élet szívfájdítóan tökéletes ábrázolása.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
