9,50 RON
Szerkesztők: Benkő Samu, Horváth Andor, Szabó Attila
Alcím: Válogatta, a bevezetőt írta és a jegyzeteket összeállította Dáné Tibor
Sorozat: TÉKA
2 készleten
Marco Polo utazásai
Marco Polo méltán a világ egyik leghíresebb utazója. Neve legendásan hangzik, noha saját maga gondoskodott róla, hogy alakját a történelmi valóság fényének teljes megvilágításában lássuk. Negyedszázados odüsszeiájáról, mely a középkor egyik legmozgalmasabb szakaszába esik, maga számol be igen részletesen könyvében. Elbeszéli, hogyan jutott el a vállalkozó szellemű kalmárvidék Velencéből Kubilájnak, a mongol nagykánnak az udvarába, ahol az uralkodó bizalmi embere lett, majd miképpen sikerült hazakerülnie. Közben szót ejt a bejárt vagy hallomásból megismert országokról: népeikről, szokásaikról, terményeikről, csupa olyasmiről, ami kívül esett a középkori ember, pontosabban a XIII. századi Európa látóhatárán. A vállalkozás emberfelettinek tűnő mérete és az ismeretlen földek lenyűgöző újdonsága avatja a művet minden idők egyik legérdekesebb olvasmánnyá. Marco Polo könyve egyszerre elégítette ki kortársai földrajzi, történelmi, gazdasági, művészeti – egyszóval egyetemes emberi érdeklődését, adatokat, útiképekkel, krónikával és színes anekdotákkal, s így lett enciklopédikus gazdagsága révén a felfedezések legfontosabb irodalmi ösztönzője és újkori műveltségünk egyik pillére.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

