
18,00 RON
Szerző: Barth Károly
Kiadó: Országos Református Missziói Munkaközösség
Kötés: puha karton
Lapszám: 125
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Méret: 220 x 150 mm
Kiszállítás: 3-7 nap
Elfogyott
E-mail értesítést kérek amikor újra elérhető a könyv.
Bonnban, a félig rombadőlt választófejedelmi kastélyban (amibe később az egyetem költözött), tartottam meg ezeket az előadásokat, reggel 7-kor, miután felserkentésünkre egy-egy zsoltárt, vagy egyházi éneket énekeltünk. Reggel 8-kor az újjáépítés észrevehetően jelentkezett az udvar felől egy kattogó, zörgő gép formájában, amely a kőtörmeléket zúzta össze kisebb darabokra. (Megemlítem, hogy kíváncsian járkálván a romok között, egy teljesen ép Schleiermachermellszoborra bukkantam, amit azután kimentettek és megfelelő helyre juttattak.) Hallgatóságom egyrészt theologusokból, nagyobbrészt azonban más fakultások hallgatóiból állott. Németországban ma csupa olyan ember van, akik – kiki a maga helyén és a maga módján – szinte erejükön felüli dolgokat éltek át.
Ez bonni diákjaimon is meglátszott. Komoly arcukkal, amelyeknek újból meg kellett tanulni mosolyogni, igen mély hatást tettek rám, viszont én is, mint régről való, sokféle híresztelésekkel körülvett idegen, érdekes voltam a számukra. Ezt a helyzetet sohasem fogom elfelejteni. Véletlenül épp ez volt az 50. előadói szemeszterem. S amikor végére jutottam, úgy éreztem, hogy valamennyi közül ez volt számomra a legszebb. Tusakodtam azon, hogy kiadjam-é ezeket az előadásokat könyvformájában is? Hiszen az „Apostoli hitvallás”-nak már két paraphrásisát tettem közzé: a „Credo”-t 1935-ben és a „Confession de la Foi de Veglise”-t 1943-ban. Aki ezt a mostani könyvemet figyelmesen elolvassa, az nem sok új anyagot fog ebben a harmadik kísérletben fölfedezni, azok pedig, akik a „Kirchliche Dogmatik” nagy köteteit olvassák, éppenséggel nem.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.
