8,00 RON
Szerző: Tito Gobbi
Fordította: Sarlós Zsuzsa
Kiadó: Zeneműkiadó, Budapest
Kiadás éve: 1979
Sorozat: Memoár
ISBN: 963 330 357 5
Kötés: Vászon
Lapszám: 230
Minőség: Jó állapotú antikvár könyv
1 készleten
A zenei előadásművészet talán minden területén ismerünk olyan zseniális művészeket, akik működése szinte sorsforduló. Az ilyen művészek forradalmasítják az előadásmódot, új eszméket honosítanak meg – vagy esetleg nagyon is régieket elevenítenek fel -, de mindenképpen átalakítják nemcsak a művészek, de a közönség ízlését és szemléletét is. A modern operajátszás területén ilyen művész Tito Gobbi. Tulajdonképpen az ő nevéhez kapcsolhatjuk a mai „énekes-színész” fogalom megszületését, hiszen ő volt az első – vagy az elsők közt a legeredményesebb és leghíresebb -, aki nem elégedett meg az ember énekhang szépségének csillogtatásával, a virtuóz technikával és az operaéneklés többi külsőség eszközével, hanem azt vallotta, hogy az énekes minden rendelkezésre álló eszközt latba kell vessen egyetlen cél: az ábrázolt figura minél sokoldalúbb megvilágítására. Így Gobbi és követői számára egyaránt fontos és lényeges az ének és a színjáték, a maszk és a jelmez. Az énekben magában pedig nincsen fontosabb feladat, mint a jellemzést szolgáló különböző hangi árnyalatok megvalósítása. Ezt nevezzük összefoglaló néven mai, modern operajátszásnak; s ennek az irányzatnak volt elindítója Tito Gobbi. A nagy művész egyben kitűnő humorú ember is. Emlékiratai számos humoros epizódot tartalmaznak. Színes, olvasmányos lektűr ez az életrajz, azt az olvasót is jól elszórakoztatja, aki nem a szakma rejtélyeire kíváncsi. S felvonulnak a lapokon az elmúlt fél évszázad nagy operaénekesei is, élükön Maria Callasszal, korunk legnagyobb Scarpiájának állandó Toscájával. Döbbenetes hatású képanyag egészíti ki a szöveget. Ha volt könyv, amelyben az illusztrációs anyag egyenértékű a szöveggel, úgy ez az. Hiszen Gobbi szerepképei lenyűgözően bizonyítják a fentieket: minden szerepében más és más arc néz velünk szembe, más és más karakter tükröződik rajtuk.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

