4,50 RON
Szerző: Szalay István
1 készleten
Szalay Istvánt az írót, újságírót feltehetően már ismerik az olvasók. Ezúttal harmadik kötetével jelentkezik. Az első „Magasles a Kékes alatt”, a második „Kanyargó vadászutak”, amelyet a mezőgazdasági Kiadó adott közre. Mindkettő emlékezetes sikert aratott mindazok körében, akik vonzódnak a természethez, szeretik a növényeket, az állatokat, az erdők világát. A harmadik kötet sem meglepetés. A levegőt szennyezőket, a virágos réteket, a fákat, az állatokat, az élővilágot pusztítókat szeretné rádöbbenteni arra, hogy amit tesznek, az nem más, mint merénylet élőhelyük, a Föld lakói, az Ember ellen. A kötet címe is meghökkentő: Hová lett a hőscincér? A szerző színes, hangulatos, a természethez mindvégig rajongó szeretettel kapcsolódó írásokkal szeretné magát megértetni az olvasókkal, akikben társakat remél a védelemben. Az irodalmi értékű írások, a fordulatokban bővelkedő történetek hol izgalmas, hol elgondolkodtatóan tanulságos elbeszélése, a Bükk és a Mátravidék lakóit varázsolja elénk, a falvak, az erdei emberek hétköznapjait mutatja be. Írásaival elviszi az olvasókat a tiszta eredeti forrásokhoz, hegyeket, völgyeket, szép erdei réteket járat be velük, és mindezek mellett arra is vállalkozik, hogy a növényeket, az állatokat megszólaltassa, hogy a természetet a maga sajátos rendjében és életritmusában belülről ábrázolja. Különösképpen ajánlhatók ezek az elbeszélések a fiataloknak, akik olvasás közben nem csupán ismereteket szereznek, de kellemesen is szórakoznak. Szalay István gördülékenyen ír, hőseit éppoly érzékletesen mutatja be, mint a táj arculatát, amelyben mindig újabb és jellegzetesebb vonásokat tud fölfedezni. Meggyőződésünk, hogy elbeszéléseinek ez az új válogatása legalább annyi örömet szerez majd, mint amennyit az első két könyve.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

