Szabó Miklós, Szögi László – Erdélyi peregrinusok

Leírás

Szabó Miklós, Szögi László – Erdélyi peregrinusok

Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701-1849

Az erdélyi peregrinatio academica (külföldi egyetemjárás) történetének immár harmadik kötetét ajánlhatjuk a szakembereknek és az érdeklődő olvasók figyelmébe. 1979-ben jelent meg a bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában Tonk Sándor monográfiája: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban, 1992-ben pedig a szegedi József Attila Tudományegyetem égisze alatt Szabó Miklós és Tonk Sándor közös munkája, az Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521-1701 című adattár.
Kötetünk ezúttal az erdélyiek 1701 1849 közötti külföldi egyetemjárásának bemutatására vállalkozik, igazodva a Tonk Sándor által meghonosított gyakorlathoz. Ennek megfelelően egyezményesen jártunk el a vizsgált földrajzi terület és a korszak – a mai politikai Erdély, ill. az 1701-1849 közötti évek – behatárolásában, még ha ez vélt és valós (jegyzékünk ui. tartalmazza a Husztról, Técsőről, Viskről, a mai Ukrajna református kisvárosaiból származó peregrinusokat is) torzításokhoz is vezethet.
Vizsgálódásaink középpontjában azok az erdélyi ifjak állnak, akik a szűkebb pátriában működő egyetem hiányában a „két magyar haza” határain kívül tett stúdiumaik során általános és szaktanulmányokat folytattak Nyugat- és Közép-, ritkábban Kelet-Európa több évszázados múlttal rendelkező akadémiáin, hírneves vagy éppen ekkor felívelő egyetemein, főiskoláiban, akik „világot látással” gazdagították ismereteiket, pallérozták maguk eszét és lelkét, és kötelességtudóan könyveket vásároltak, hoztak haza önnön épülésükre, iskoláiknak, esetleg támogatóiknak. Azt mutatjuk be, ki, mikor és hol folytatott tanulmányokat, illetve szolgált ezt követően lelkészként, tanárként, orvosként, mint jogász, mérnök, gazdász vagy képzőművész az erdélyi társadalom javára.
A hagyomány és a társadalmi korparancs – az értelmiségi elit utánpótlása, bővítése, ill. az erdélyi társadalom ilyen igényű szükségletének kielégítése – éltette a vizsgált százötven évben is az egyetemjárást, a peregrinatio academica gyakorlatát, még akkor is, ha annak céljai, iránya és mozzanatai a korábbi századokhoz viszonyítva változtak, és a hallgatói lét egyéni megélése ugyancsak színesebbé és sokrétűbbé lett. A XII. századtól ugyanis a magyar történelem élő valósága a külhoni egyetemek fölkeresése: ez testesítette meg többek között az európai szellemi és anyagi művelődési értékek átvételének egyik legkézenfekvőbb módját; a vén kontinens fejlettebb régióihoz való felzárkózás igénye, óhaja a peregrináció révén is kifejezésre jutott; az európaiság élő erdélyi tudata az egyetemek szakadatlan látogatásával nyert erőt, mértéket és folyamatosságot.
Nem a kalandvágy éltette az egyetemjárás gyakorlatát, bár a külországi bujdosás nem mindig volt veszélyektől, kalandoktól, sőt tragédiába torkolló megpróbáltatásoktól mentes; olykor a halál kegyetlen keze törte szét az Erdélyből jött ifjú pályáját.
A diákok azonosítása igen gazdag kiadott és kiadatlan levéltári forrásanyag alapján történt. Fölhasználtuk a XVIII. századtól pusztán az emlékeztetés szándékával, majd tudományos meggondolásokból közzétett egyetemi anyakönyvekre, utazási naplókra, levelekre alapozott – olykor elírásokkal teletűzdelt – diáknévsorokat, de főleg az egyetemek, főiskolák, főgimnáziumok és gimnáziumok kiadott és még publikálatlan beiratkozási és eskütételi anyakönyveit, a diáktársaságok albumait, a karok és fakultások naplóit, a bujdosó diákok emlékkönyveit, utazási feljegyzéseit, levelezését, emlékiratait, ,az erdélyi gimnáziumok, kollégiumok, líceumok kiadott vagy még nem közzétett anyakönyveit, az egyházi, a zsinati jegyzőkönyveket és sok más levéltári kordokumentumot.