4,50 RON
Szerző: Csernus Mariann
Szerkesztő: Lovas Ildikó
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika:
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kiadási év: 1986
Sorozat: Rakéta Regénytár
ISBN: 963-14-0694-6
Kötés: puhatábla
Lapszám: 299
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum: 165 x 100 mm
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 készleten
Csernus Mariann – Eszterlánc
„… Amikor megismerkedtem Psychével, először a nagy lehetőséget láttam benne. Igen, szó szerint és meztelenül, azt a színészi lehetőséget, amire néha egy egész pályán át sóvár szemekkel nézünk hiába, elmegy mellettünk, elmegyünk mellette, nem nekünk adatik meg. Benne volt az egyszemélyes játék minden veszélye és esélye is, benne volt a női lét, az asszonysors teljes skálája, a kislánytól az érett nőig; és a színészi skála minden elképzelhető teljessége is, a játékostól a groteszken át az erotikusig, a tragikustól az elszántig, a hősitől a melodramatikusig, a repesőtől az elkeseredettig. Bennem pedig ott voltak addigi megvalósulatlanságaim és magvalósulásaim, pályám addigi tapasztalatainak kockái, kövei, kavicsai, örömei, keservei, eszközei, hogy éljek a kettőnk -közös- lehetőségeivel, mindazzal, amit Psyché nyújt nekem, és amit én nyújthatok neki. És ahogy együtt dolgoztunk hónapokon át, ketten, csatlakozott harmadik társul a hála azok iránt az asszonyok iránt, akik segítettek felismerni magamat, és akik féléves tanulásom, munkám, küszködésem alatt megfogták egymás kezét és az én kezemet – lánc, lánc, eszterlánc, -, és éreztem, hogy egy-egy villanásra megvalósíthatom mindannyiukat, mert Psyché mi vagyunk mindannyian, minden nő együtt…”

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

