22,00 RON
Szerző:
Szerkesztő: Gerő András
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika: Horkay István
Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány
Kiadási év: 2016
Sorozat:
ISBN: 978-615-5118-39
Kötés: keménytábla
Lapszám: 416
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum:200 x 135 mm
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 készleten
A polgári átalakulásért
Emlékkötet Szabad György tiszteletére
A szocialista rendszer lebontásának és a magyar demokrácia létrehozásának időszaka ma már történelem; hiszen mindez több, mint negyed százada történt. Ideje van annak, hogy ne csak a folyamatokról, hanem a jelentős szerepet játszó személyekről is beszéljünk. Az időszak egyik főszereplője Szabad György volt. 2015. július 3-án hunyt el. Emlékére az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2015. december 4-én konferenciát rendezett.
Szabad György az 1990-es választások után a demokratikusan megválasztott országgyűlés első elnöke volt. Előzőleg 40 éven át az ELTE Bölcsészettudományi Kar iskolateremtő oktatójaként, egyetemi tanárként működött. Munkássága és tanítványai révén komoly hatást gyakorolt a magyar történettudományra. Kötetünkben az emlékkonferencián elhangzott köszöntők és előadások olvashatók, de megtaláljuk benne Szabad György életrajzát és munkásságának bibliográfiáját is.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

