Bűnbeesés

Descriere

Az író-könyvéről: „A Bűnbeesés-t 1943-ban kezdtem írni, a munkát még katonai szolgálatom alatt, sőt az ostrom idején, a várbeli pincében is folytattam, s a kéziratot 1945 áprilisában, Buda tavaszi romjai között fejeztem be. 1947 könyvnapján jelent meg a Bűnbeesés első kiadása, s kritikusaink közül Lukács Györgynek ugyan jó szavai is voltak róla, de kifogásolta, hogy a regény »erotikus monográfiává« szűkült. Magam is úgy éreztem, hogy ebből az első változatból valami lényeges hiányzik, s ezért a második kiadásban, mely 1961-ben jelent meg, stiláris javításokkal próbáltam a hiányt megszüntetni. Persze ez így nem volt lehetséges, és én éreztem ugyan, hogy változtatásra van szükség, de hogy milyenre, azt nem tudtam még. A Bűnbeesés 1938-ban, az »utolsó békeévben« játszódik. A legújabb, a harmadik változat kéziratának első olvasója, Illés Endre találóan jegyezte meg, hogy ez a mű a magyar Ancien Régime regénye. Miért vált hát számomra szükségessé a Bűnbeesés harmadik kidolgozása? 1970-ben új regényt kezdtem a magyar értelmiség útjáról a háború alatt, és a felszabadulás után. Ennek a regénynek első kötete Az elveszett Bárány volt (1974), a második pedig a Budai Oroszlán (1978). E két regény cselekménye 1942-től 1956-ig terjed. A magyar értelmiség s a polgárság egymástól elszakadása 1938-tól válik szükségszerűvé. A hetvenes években írt két regény mellé ezért kívánkozik oda az azonos környezetben, azonos társadalmi rétegben és részben azonos szereplőkkel felépült új Bűnbeesés, mely most már szervesen kapcsolódik, előzményként, Az elveszett Bárány-hoz, és a Budai Oroszlán-hoz. Domokos Mátyás, az új kézirat másik olvasója szellemesen jegyezte meg, hogy e regények sorrendjében az okozat megelőzte az okot. Ez így is van: 1938-at csak abból a történelemből lehetett megérteni, melyet azóta átéltünk – egymást magyarázza a két korszak, s ezért a Bűnbeesés-t magas is csak a folytatásainak segítségével tudtam, utólag, ezekhez a folytatásokhoz igazítani, azaz benne a történet valódi kezdetét megtalálni és kiformálni.”

Részlet:

 Emilia, korát meghazudtoló fürgeséggel sürög-forog a konyhában: Istenem, csak el ne rontson valamit, csak szégyent ne valljon a Margit vendégei előtt, akik, sajnos, már bizonyára útban vannak a város különböző részeiből, a Fery Oszkár-út környékéről, a Belvárosból, a Lágymányosról, villamosokon, autóbuszokon: korán szoktak indulni, akik a Várban hivatalosak, mert »nehéz a közlekedés«, s az asszonyok, Margit régi barátnői, egykori iskolatársnői, megannyi józan, takarékos közhivatalnok-feleség, sajnálják a pénzt a taxira. S éppen ezért hamarább is érkeznek, korábban kezdik az öltözködést – s Emiliának ugyancsak igyekeznie kell, hogy idejében befejezze a sütést, s mire Margit feldíszíti az asztalt, már a konyhában ne is legyen több dolga.

Szerzőről: 

Apja, nagybátyja az I. világháborúban meghalt, anyja és nagyaanyja nevelte. Középiskoláit a szegedi piarista gimnáziumban végezte. 1931-1935 között a budapesti Eötvös Collegium tagja, francia–magyar–német szakon. 1935-1936 között a párizsi École Normale Supérieure ösztöndíjasa volt. 1936-ban az Eötvös Collegium francia előadója és könyvtárosa volt. 1936-1939 között a budapesti Egyetemi Könyvtár tisztviselője; 1939-1945 között közgazdasági pályán működött (a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara előadója, majd meghívásra a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének titkára). 1945-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet tanára, majd 1946. augusztus 1-jétől a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium X. főosztályának helyettes vezetője, 1947. június 1-jétől vezetője. 1948-1952 között a szegedi egyetem tanára, 1952-től az 1960-as évek végéig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1953-1956, 1963-1966 között rektora volt. 1956-ban oktatásügyi-miniszter helyettesként dolgozott. 1957-1983 között, nyugállományba vonulásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója volt, ehhez kapcsolódóan az 1974-ben indított Literatura című irodalomelméleti folyóirat első szerkesztőjeként (1974-1985) is működött. 1960-1969 között a Magyar PEN Club elnöke, 1970-1973 között az International Comparative Literature Association (AILC) elnöke, a Sorbonne doktora, a francia Ordre des Arts et des Lettres kitüntetettje. Írói és tudósi pályája párhuzamosan alakult, bár 1949-1960 között szépíróként egyetlen torzótól eltekintve a hallgatást vállalta. Íróként a Válaszban, esszéistaként a Magyar Szemlében és a Nouvelle Revue de Hongrie-ben szerepelt. A Magyarok című folyóirat közölte Júdás c. drámáját 1947-ben. 1. a Színművészeti Főiskola végzős növendékei játszották az Ódry Színpadon, hangjátékként a Rádiószínpad sugározta, majd a Veszprémi Petőfi Színház vitte színre 1985. március 22-én. Fordította Hemingway, Emily Brontë, Graham Greene, Thyde Monnier regényeit.