Nemrég meghívást kaptam egy konferenciára, melyet a XX. totalitárius rendszerek által üldözött zenészek és alkotásaik sorsáról rendezett egy bécsi alapítvány. Annak köszönhettem a meghívást, hogy levéltári kutatásaim alapján, Nyilván tartottak címmel könyvet írtam arról, mikén foglalkozott az állambiztonsági szolgálat 1960 és 1990 között a magyar populáris zenével. Előadásomat két dallal illusztráltam, hadd legyen mégis némi sejtésük, miről van szó: a Kontroll Csoport Besúgók és provokátorok illetve az Európa Kiadó: Szabadíts meg című számával. Nem állítottam be "üldözött" zenekarként az előadóikat, de elmondtam, hogy annak idején e felvételeknek nem volt reális esélyük arra, hogy bekerüljenek a populáris zene állami monopóliumok alkotta és pártirányítás alatt álló csatornáiba. Beszéltem az URH és az Európa Kiadó elnevezés többértelmű és - az első esetében - provokatív jellegéről, s hogy ugyan a Szabadíts meg cím a Miatyánkat juttatja eszünkbe, de a dal nem vallási témájú. A refrénben emlegetett Gonosz nincs pontosan meghatározva, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha magára a Rendszerre gondolunk hallatán. A kezdő sorokat ("Agyamban kopasz cenzor ül/Minden szavamra ezer fül") idézve emlékeztettem arra, hogy mekkora merészségnek számított a cenzúra nyilvános emlegetése az 1980-as évek Magyarországán. Hivatalosan nem létezett cenzúra, de mindenki tisztában volt vele, hogy a gyakorlatban mégis működött. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a művész agyában ülő cenzor képe feltehetően az öncenzúra jelenségére utal. Arra, hogy amikor az önkifejezés szabadsága előtt külső, politikai korlátok állnak, akkor az ember komoly dilemmával szembesül. Két út áll előtte. Az egyik esetben működni hagyja az öncenzúrát: tompítja mondandóját, elhallgat bizonyos dolgokat, elkerül bizonyos témákat. Ebben az esetben legálisan publikálhatja cikkét, művét, zeneszámát. A másik esetben nem hajlandó figyelembe venni az úgynevezett realitásokat, nem lesz tekintettel a tabukra. Ezzel kockázatot vállal: azt kockáztatja, hogy nem kap hivatalos nyilvánosságot a munkája. Ha pedig a legális lehetőség hiányában az illegális, úgynevezett második nyilvánosságot választja, akkor azzal kell számolnia, hogy magára vonja a rendőrség figyelmét. Valahogy így próbáltam elmagyarázni, hogy a Szabadíts meg erről a dilemmáról szól. És ezáltal, hogy szól róla, egyúttal meg is mutatja a saját választását, hiszen abban a pillanatban, hogy a művész a színpadon, közönség előtt az önkifejezés szabadságát választja, máris kiszabadította magát mind az öncenzúra, mind a külső cenzúra hatalma alól. Megszabadította magát a Gonosztól. Bécsben már nem mondtam, de a dal szerzője, előadója "igazi hőssé" vált sokunk szemében, "a kurva életbe, egy igazi hős"-sé. Menyhárt Jenő - "első osztályú" budai srác, e könyv hőse - a következő négyszáz oldalon elmeséli és kielemzi élete első negyvenhat évének eseményeit, mindazt, ami azt megelőzően és azt követően történt vele, hogy ő maga is "egy darabja" lett ennek az izének, amit a "popzene" kifejezéssel szokás körülírni.