5,50 RON
Szerző: Móricz Zsigmond
Stoc epuizat
Doresc notificare prin e-mail când revine în stoc.
„A kollégium nagy, komor, négyszögű épület.” – A regénynek már az első mondata a századforduló Debrecenjét idézi: a kollégiumot, a Nagytemplomot két zöldsapkás tornyával, a kollégium mellett, a Darabos tuca felőli oldalon Csokonainak egykori iskolája felé néző bronzszobrát. A „maradandóság városa” ez, ahogy Ady írja róla. A híres kollégiumban él, szenved, tanul a Móricz iskoláskorát idéző regényhős: Nyilas Misi. „Színjeles tanuló, a kollégium kitüntetettje, bentlakó diák… a becsületességnek, a megbízhatóságnak, a puritán nevelésnek a példánya…” – igazgatója mondja ezt róla. Ez a kisfiú – szegény szüleiért való aggodalmával, a színes festék féltésével, nem mindennapi tudásszeretetével, kitűnő tanuló és rossz tornász voltával – mindnyájunk kisdiák kora kissé.
Tartalom
| Első fejezet | |
| amelyben egy kisdiák elveszíti a kalapját s emiatt késő télig hajadonfővel jár szegényke esőben, hóban, míg csak a közönbös világ is észre nem veszi a rendellenes állapotot | 5 |
| Második fejezet | |
| amelyben a kisdiák pakkot kap hazulról, s egyszerre nevezetes ember lesz, megszokja hogy a szemek ránézzenek, aztán nagy veszélybe kerül, és az ösztön vakmerően ügyessé teszi, végre pompás kondiciót kap és pénzt keres | 28 |
| Harmadik fejezet | |
| amelyben a kisdiák szorgalmasan dolgozik, tanul, jelesekre felelget és két barátra tesz szert | 52 |
| Negyedik fejezet | |
| mely az előbbinek folytatása, de valami más történik benne mint amit vártunk, mert az élet olyan, hogy mindig másképp történik minden, mint ahogyan elgondolta előre az ember | 74 |
| Ötödik fejezet | |
| amelyben a kisdiák családok életébe keveredik bele s olyan dolgokról hall és olyanokat lát, amik nem tartoznak a gimnáziumi tananyaghoz, például szerelmes levelet közvetít, ami szintén hiányzik az „államilag jóvá hagyott” tantervből. | 105 |
| Hatodik fejezet | |
| amelyben legnevezetesebb, hogy a kisdiák felfedezi Debrecen egyetlen évszázados történelmi emlékét, amely nem várrom, nem palota, nem márvány és nem érc,hanem egy háromszáz éves gizgaz bokor egy ház ablaka alatt | 132 |
| Hetedik fejezet | |
| amelyben csodálatos, hogy a szenvedő ember körül is minden természetes és vidám: szinte nem érdemes élni, ha az élet ilyen kevéssé vesz részt a szív fájdalmában | 159 |
| Nyolcadik fejezet | |
| amelyben kitűnik, hogy Misi olyan gyerek, aki nem szereti, ha vele foglalkoznak, kivált amikor valami kellemetlenség áll a háta mögött, hagyják békén, jó ilyenkor haza és a nagy gondokra gondolni, jó elfelejteni a nagy mellett a kis bajt | 214 |
| Kilencedik fejezet | |
| amelyben isten tudja csak, mi fog történni, a kisdiák örül hogy szombat van, ez után a nehéz hét után, úgy érzi ma be fog valami fejeződni: hét végére kel, hogy a bajoknak is vége legyen | 244 |
| Tizedik fejezet | |
| amelyben szomorú és nehéz vasárnapra virrad a kisdiák, zúgó fejjel néz a jövőbe, s valami ismeretlen erő hajtja olyan utakra, amerre különben soha el nem indult volna | 278 |
| Tizenegyedik fejezet | |
| amelyben a kisdiák átmegy a felnőttek minden gyötrelmén, gyermekül ismeri meg a kenyérkereső emberek földi szenvedését. | 312 |
| Tizenkettedik fejezet | |
| amelyben kiviláglik, hogy a kis Misi egész életében minden munkáját ugyanolyan csodálatos és rendkívüli zűrzavarok és kétségbeejtő válságok között vitte végbe, mint első kis versének költését. | 329 |

Kaland regény, Magyar irodalom, Romantikus, Szórakoztató irodalom, ÚJ KÖNYVEK

Magyar irodalom, Saját kiadások - Bookman Kiadó, Szórakoztató irodalom, ÚJ KÖNYVEK

Ifjúsági irodalom, Magyar irodalom, ÚJ KÖNYVEK, Vers

Szórakoztató irodalom, ÚJ KÖNYVEK
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
