7,50 RON
Szerző: Fodor Sándor
Szerkesztő:
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika:
Kiadó: Kriterion
Kiadási év: 1991
Sorozat:
ISBN:
Kötés: Puha tábla
Lapszám: 148
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum:
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 în stoc
Fodor Sándor – Az első hó
Amióta eszemet tudom nem volt cím-problémám. Az írások-könyvek szinte maguk sugallták – én csak lejegyeztem. Jól sikerültek-e vagy sutáknak bizonyultak – nem én vagyok hivatott eldönteni.
Valamikor kizárólagosan – utóbb “főként” mint novellistát tarottak számon. Legjobb(nak vélt) novelláimat a Tűzoltózenekar című kötetemben gyűjtöttem össze – 1983-ban jelent meg. Azt hittem akkor, hogy immáron újabb kötetre való novellát aligha írok. Tévedtem. Miközben (elkészült, de a kiadónak át nem adott) regényem esetleges újraírásán tűnődtem„ ismét kedvet kaptam a novellára. Ezeket írtam, amelyeket ebben a kötetben láthat az Olvasó.
Immár jócskán túl vagyok “az emberélet útjának felén” – harmincöt éve jelent meg az első kötetem. A jelen könyvbe foglaltak már (ne féljünk kimondani) – öregkori írások. A tél első “gyümölcsei”. Azt hiszem, ha a válogatásban nem lenne Az első hó című írás – én akkor is ezt írtam volna a könyv címlapjára.
Az Olvasó megítélésére bízom, vajon Az első hó ezúttal férfiasan kemény, tiszta levegőjű – vagy latyakos-ködös, alattomosan grippét terjesztő, hitvány telet jósol-e.
A szerző

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
