18,00 RON
Szerző: Csigó László
Szerkesztő: Földes Mária
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika:
Kiadó: Anno Kiadó
Kiadási év:
Sorozat: Magyar templomok
ISBN: 963-375-060-1
Kötés: keménytábla
Lapszám: 48
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum: 290 x 200 mm
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 în stoc
Csigó László – Magyar evangélikus templomok
Sorozatunk második kötetében a magyarországi evangélikus templomok legszebbjeiből válogattunk. Luther Márton tanításainak korán, már az 1500-as években sok követője lett Magyarországon, elsősorban is annak nyugati részén. A kezdeti időkben a katolikus templomok pompás belső terei szolgáltak színhelyül a sokkal egyszerűbb, megváltozott liturgiának. Később az ellenreformáció vallási türelmetlensége gátolta meg az ágotai hitvallású evangélikus szertartásnak megfelelő templomépítészet kialakulását. Az üldözés korában szinte bújva, magánházakban, egyszerű imatermekben gyakorolhatták csak hitüket. Ebben az időben igen szigorú előírások határozták meg, hol és mekkora templomot építhettek, sőt még a templom formáját is ezeknek a merev szabályoknak rendelték alá. Az ország másik fele, Kelet-Magyarország, a török hódoltság alatt lényegében kiürült, falvak néptelenedtek el. A hódoltság megszűntével a községek társadalmi, vallási élete a protestáns német és felvidéki szlovák telepesek által éledt újjá. A gyorsan növekvő számú evangélikus lakosság II. József Türelmi Rendeletének következtében egy sokkal szabadabb, bátrabb szemléletű közösségi élet követelményeinek figyelembevételével teremtette meg templomépítészetét. Így jöttek létre a hatalmas méretű, nagy befogadóképességű templomok, mint Békéscsaba, Mezőberény, Orosháza.
Válogatásunkban megtalálhatóak az egyszerű, magtárformát mutató falusi templomok ugyanúgy, mint a középkori katolikus templomból átalakított barokk istenházak, vagy a monumentális, tízezres hívősereget kiszolgáló, különleges szószék-oltárral díszített alföldi templomok. Vannak köztük egymáshoz igen hasonlóak, némelyek egyszerű külseje ellenére gyönyörű díszes belsővel, szép faragványokkal, oltárokkal és szószékekkel büszkélkednek. Egy dologban azonban egyek: mindegyik őszinte, tiszta hittel hirdeti Isten dicsőségét.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
