9,50 RON
Szerző: Tomcsa Sándor
Szerkesztő:
Fordító:
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika: Tomcsa Sándor
Kiadó: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó
Kiadási év: 1959
Sorozat:
ISBN:
Kötés: puha karton tábla
Lapszám: 147
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Formátum: 200*130 mm
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
1 în stoc
Tomcsa Sándor – Tinta és tus
Most, amikor annyi év után megint mint újságíró bukkanok fel, mielőtt tollamat bemártanám a tintába, engedjék meg, hogy visszapillantsak a múltra, belenézzek a jelenbe – az anyagba -, és belenézzek magamba.
Mikor a történelmi vihar, 1940-ben, elsodorta a „Brassói Lapok”-at, elsodorta azt az írói kiállást, illetve annak lehetőségét is, melynek szerény pózában úgy véltem, egy magasabb, emberibb célt szolgálok. Reménytelen igényeim voltak, hát letettem az írói tollat. Sajnos, a mi külön viharunk éppen a fizetés előtt pár nappal tört ki, úgy, hogy haladéktalanul el kellett indulnom a megélhetés rögös útján. Tanácstalan, járatlan, élhetetlen voltam. Mikor barátaim, ismerőseim egzisztenciát teremtettek maguknak, én még kábultak ténferegtem. Végül is a forgalmi adóhivatalban gyakornoki állásra érdemesítettek. Ez a forgalmi adóhivatal valami olyasféle intézmény volt, mint az idegen légió. Az utolsó menedék. Volt itt elcsapott színész, kisiklott esztéta, lecsúszott dzsentri, idült alkoholista, lágyuló agy és zsugorodó máj. Én képviseltem az irodalmat. Hát ide kerültem.

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
