24,00 RON
Szerző: Juliette Mead
Szerkesztő: Zsámboki Mária
Fordító: Mészáros Klára
Lektor:
Borító:
Fotó, grafika:
Kiadó: Aquila Könyvkiadó
Kiadási év: 2000
Sorozat: Vadrózsa
ISBN: 963-679-092-2
Kötés: karton kemény tábla
Lapszám: 510
Minőség: jó állapotú antikvár könyv – hiányzó védőborító
Formátum: 210*150 mm
Feldolgozás általában 5-10 nap. Előrendelés esetén egyeztetünk telefonon.
Stoc epuizat
Doresc notificare prin e-mail când revine în stoc.
Juliette Mead – Érzelmes utazás
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
„Ez a történet a szerelemről szól. És igaz. Néhány dolgot előre kell bocsátanom. Az első hőseim nem álmodozó, ifjú szerelmesek, sem a lány, sem a fiú, a lány bizonyosan nem az, ha tekintetbe vesszük, hogy ő én vagyok, de a fiú sem, mert ő meg történetesen az a férfi, akit szeretek, és aki rövidesen negyvenedik születésnapját ünnepli.
A második: bevallom, bármennyire szeretném is, hogy a történet kerek legyen, és szépen beleférjen a neki való skatulyába, ebben a történetben nem két ember szerepel csupán, hanem öt – sőt hat, vagy ha úgy vesszük, akkor hét is. Ez önmagában még nem jelenti a szakítást az elfogadott szokásokkal. A jó romantikus történetek mindegyikében szerepel még néhány ember a középpontban álló, varázslatos pár mellett. A harmadik: a történet a háború körül forog, de nem áll szándékomban belemélyedni a háború borzalmaiba, vagy annak taglalásába, hogy lehetséges-e egyáltalán bármiféle jó háború.
Akármekkora fizikai, érzelmi és erkölcsi szenvedéseket okoznak is a háborúk, férfiak és nők azontúl is szeretni fogják vagy elhagyják egymást, és gyermekeket is akarnak, akiket felneveljenek…
Hiszen értik, emberekről lesz szó, akik beleszeretnek egymásba, emberekről, akik szeretik gyerekeiket, és emberekről, akik szeretik a szüleiket.”
Az Érzelmes utazás élvezetes és végtelenül olvasmányos regény, határozott jellemekel, hiteles pergő párbeszédekkel. Egyszóval mindenkinek kifejezetten ajánljuk.
Tim Manderson, Publisbing News”
Eredeti cím: Sentimental Journey
Eredeti megjelenés éve: 1997

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Detektívregény, Krimi, Magyar nyelvű könyvek, Szórakoztató irodalom, Thriller

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Film, Fotó, Magyar nyelvű könyvek, Média, Művészet, Társadalomtudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Természettudomány

ANTIKVÁR KÖNYVEK, Irodalom, Kortárs, Magyar nyelvű könyvek, Szépirodalom, Történelem, Világirodalom

14 éves kor felett, ANTIKVÁR KÖNYVEK, Életrajz, Életrajz, Ifjúsági irodalom, Irodalom, Kortárs, Magyar irodalom, Magyar nyelvű könyvek, Művészet, Szépirodalom
Editura Bookman SRL
Nr. ord. reg. com/an: J26/753/2010
CIF: RO27704989
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.
