Véráztatta napló

Tanúvallomást kell tennem. Vádat kell emelnem. S nem csupán a magam s enyéim, de annak a több mint 160 000 mártírnak a nevében, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy zsidóknak születtek; a horthysták elhurcolták őket az észak-erdélyi tájakról, otthonukból, kicibálták ágyukból, kiűzték a kórházakból, gettóba tuszkolták őket. S hihetetlen kegyetlenséggel a halálba küldték, példátlanul gyors ütemben, 1944 rettentő tavaszán.

Esküszöm, hogy az igazat mondom, s nem titkolok el semmit, amit tudok. Ezekkel a szavakkal kellett volna kezdenem tanúvallomásomat a birkenau-aushwitzi láger gonosztevőinek perében, s vádoljam őket magam, valamint 1944. június 9-én e láger öt krematóriumának egyikében elgázosított és elégetett anyám, Iolanda nevében. És az ugyanaznap elgázosított és ugyanabban a krematóriumban elégetett tizennégy esztendős testvéreim, az ikrek, Cornel és Cornelia nevében. És legkisebb fivérem, Valentin nevében - még nem töltötte volt be nyolcadik életévét -, akit szintén a gázkamrába löktek, miután kitépték kezéből a palatáblát, amit nem akart a vagonban hagyni.