– Mi újság? Mit talált, Lawrence? 

Kiemeltem a vízből a kalapot, és letettem a fedélzetre.
– Ajándékot.
– Mi ez? Egy kalap? És hogy érti azt, hogy ajándék? Ember, magának van kedve ebben a rohadt éjszakában is tréfálkozni?
Ezúttal komorabban csengett a hangom, mint szerettem volna.
– Mi sem áll távolabb tőlem, mint a tréfa! Odakint valakik tudják, hogy itt vagyunk a hajón, és… figyelmeztetni akarnak valamire.
– Te jó ég! Mire?
– Például arra, hogy ne hagyjuk el a bárkát.
– Egy kalappal?
– Nézze csak meg, mi van benne!
Gyanakodva a fejfedőhöz oldalazott, és óvatosan belepislantott.
– Mi… ez?
Leültem a deszkákra, és a dzsungelra meresztettem a szemem.
– Vér, Mr. De Leon – mondtam komoran – Méghozzá emberi vér. Hallotta az üvöltést? Nos hát, valakit megöltek a fák között. És az ő vére van a kalapban.
De Leon remegő kézzel az árbocba kapaszkodott.
– Ébresszen fel, Mr. Lawrence! Én fel akarok ébredni! Nekem holnap át kell repülnöm Indiát. Fel akarok ébredni!
Ekkor hangzott fel a második halálsikoly.