Szabó Lőrinc - Válogatott versek és műfordítások

ELŐSZÓ

A világban, ahol annyi minden történik, születik egy nagy költészet is. Ez a költészet, ha szépen akarunk szólni, aranyködbe vonja mindazt, amit bekebelez: a világból önmagába áttelepített, átépített világot. És ez, ami áttelepült, átépült, illetve ezekből itt született benn, a költészet aranyködében, már ez is egy teljes világ: falai, telepei, világrészei vannak, van történelme és fizikája, flórája és faunája van. Nem volna még csak költői túlzás sem azt állítani, hogy saját emberisége is van. Értelme mindennek a költészet külön világa létrejöttének az emberi szellem, az értelem természetében keresendő: olyan tükörrendszert épít fel maga körül, amely mennyiségében, milyenségében és arányaiban lehetőleg nemcsak meggyőzően, hanem csalhatatlanul is mutatja, mi is az ember a mindenségben.
Ennek a tükörrendszernek szabályosan és bonyolultan illeszkedő része, tartománya a költészet, ennek logikája szerint épülhetett ki külön világa, olyan lassan és természetesen, mint maga az egész tükörrendszer, és nyilván - kép ide, szimbólum oda - senki se gondolja azt, hogy valamilyen előre lefektetett terv szerint, valamely célszerűség jegyében. Egyetlen, tervnek, célszerűségnek és alaptörvénynek tekinthető elem mutatható ki a dolog körül: az ember, vagyis az EMBER legkisebb mennyiségi és minőségi alapegysége: az ÉN. Az én és többszörösei gondoskodtak megszakítatlan rendszerességű folyamatban arról, hogy a hol-ok és mikor-ok koordinátáin milyen értéket vett fel, jelentett a költészet a világot, a valóságot megérteni, megtudni, megtartani igyekvő nagy folyamaton belül. Ebben a szerepében tehát a költészet az emberi én legmélyebb gyökerű tudománya. Ám ki tekinti tudománynak a költészetet, ha nem erről az ünnepélyes és legtágabb összefüggésről van szó, amelynek érvénye ugyan kétségtelen, de már-már kozmikus méreteinél fogva szinte a láthatatlanságig lecsökkennek benne olyan más kapcsolatok és összefüggések, melyek a mindennapok s a mindenkori jelen nézőpontjáról figyelve a dolgokat, tehát, mondjuk ki: idelennről - hatalmasak, erősek és fontosak, és egészen más szerepében mutatják a költészetet.