ELŐSZÓ

A mesék és mondák mindenkor hű tükrei egy-egy nép érzés- és gondolatvilágának, felvillantják múltját és jelenét, megcsillogtatják a jövőről alkotott elképzeléseit és vágyait is. Vietnamban e mesék és mondák, bár jórészt a földművelő nép ajkán születtek, sokmindenben eltérnek európai megfelelőiktől, s valóságos enciklopédiái a távolkeleti életformának. E néplélekből fakadt történetek elmondják az egyszerű, hétköznapi ember szenvedéseit, lázongásait, gúnyolják a képmutató mandarinokat, az álnok papokat, még a király személyét sem kímélik, sőt egy kissé lerángatják a leplet a halhatatlan istenekről is.
A vietnami népmese furcsa, bizarr keveréke a regének, mondának és legendának, a tündérmesének és a mitológiának, s bennük józan életszemlélet keveredik a balladák homályával, a vallási mítosz az eleven történelemmel, a finom érzékiség a legszigorúbb erkölccsel. E mesék mindegyike mély emberiességet, kérlelhetetlen etikát sugároz, az élet és az igazság szeretete szól belőlük. Alig van olyan történet, amelyet ne a valóságnak egy-egy darabkája ihletett volna közvetlenül, s szinte úgy tűnik, hogy minden ódon pagoda, időtől elkoptatott szobormaradvány, furcsa alakú szikla, magányos faóriás vagy jellegzetes szokás új és új mesére ösztönözte volna a vietnami embert.